KEZDETEK
 
Az '50-es évekből már többféle R&B-előadót ismerhetünk.
 
Az olyan nagyvárosokban, mint New York, Philadelphia és Chicago, a fő hangsúlyt az énekre és a zenei kivitelezésre fektették. Detroitban a híres Motown kiadó uralta a terepet, ahol az R&B, a soul és a gospel zenei elemeit populárisabb formában tálalták a nagyközönségnek. Memphis-ben a Stax kiadó volt a vezető. A déli államokban inkább a blues volt az erősebb. Nyers hangzás, pattogó ritmusok és sok trombita - ezek jellemezték az akkori R&B-muzsikusokat.
 

A '60-as években

  • Az R&B-n belüli soul műfaj legendás énekese, James Brown létrehozta zenekarával a funkot, amiből később a disco és a hiphop lett.
  • Egyre több stílusra bomlott a műfaj, a legmeghatározóbb fejlődést azonban a soul kialakulása jelentette.
  • az R&B is a tánczene irányába változott.
 
A '80-as évektől
 
  • A lágyabb, popos hangzás vált uralkodóvá a műfajon belül.
 
WELCOME


Üdvözöllek a lapomon. Az R&B műfajjal, valamint előadóival foglalkozik. Ismerd meg, vagy ha már ismered látogass be többször is. A legbiztosabb forrás a sztárokról itt találod meg. Az oldal nem áll semmilyen kapcsolatban egyik R&B énekessel, hozzátartozóival, barátaival sem.

      
 

 
PROJECT

Énekes: Chris Brown
Album neve: Royalty
Kiadás: 2015 November 
Státusz: Hamarosan
Link: -

Énekes: The Weeknd
Album neve: BBM
Kiadás: 2015 Augusztus
Státusz: Megjelent
Link: KATT

Everythingis4album.jpg 

Énekes: Jason Derulo
Album neve: Everything's 4
Kiadás: 2015 Július
Státusz: Megjelent
Link: KATT

Énekes: Nicki Minaj
Album neve: The Pinkprint
Kiadás: 2014 December
Státusz: Megjelent
Link: KATT

Énekes: T-Pain
Album neve: The Greatest Hits
Kiadás: 2014 November
Státusz: Megjelent
Link: KATT

 

 

 
CHAT

 
NEW MUSIC


Ariana Grande - Focus
Offical Video
2015. okt. 30.
ArianaGrandeVEVO
Link: katt

 


a legújabb R&B dal

 
ELITE

      
      
      
      
      
      

42/20
VÁR: ena , SnowQueen , bells , juci
 

 
TWITTER

 

nem hivatalos twitter
 

 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon